Ugrás a fő tartalomra Ugrás a láblécre

A Colliers befejezi működését Oroszországban és Fehéroroszországban

A Colliers kiáll az ukrán emberek mellett, független országként tekint Ukrajnára, és szigorúan elítéli az orosz hadsereg katonai támadását. Erre a lépésre nincs mentség, és teljes mértékben ellentétes a demokrácia és szabadság eszméjével. Támogatunk minden nemzetközileg hozott szankciót, és az orosz agresszió súlyosságára való tekintettel a Colliers 28 év után, azonnali hatállyal befejezi üzleti tevékenységét Oroszország és Fehéroroszország területén. Köszönjük korábbi munkatársainknak és partnereinknek az elmúlt évek munkáját, és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban.

“Megdöbbenten és szomorúan állok az ártatlan életek szükségtelen kioltása előtt, és borzalmas, hogy több millió ukrán ember otthonának elhagyására kényszerül. Ebben a helyzetben mi sem ülhetünk tétlenül. Komoly meggyőződéssel hoztuk meg döntésünket, mely szerint befejezzük működésünket az orosz és fehérorosz piacokon.” – mondta Jay Hennick, a Colliers elnöke és vezérigazgatója.

A Colliers számára továbbra is elsődleges munkatársainak és ügyfeleinek biztonsága és jóléte Ukrajnában, illetve szélesebb körben a közép-kelet-európai régióban. A jelen krízisnek köszönhetően a kijevi iroda zárva tart, és minden üzleti tevékenysége felfüggesztésre került. A cég támogatja az országban maradt, vagy menedéket kereső munkatársakat, valamint családjaikat. A környező országokban működő irodák folyamatosan biztosítanak az érintetteknek átmeneti szállásokat, anyagi támogatást és megadnak minden egyéb szükséges segítséget. Megindító az a feltétlen támogatás, amit a Colliers munkatársai nyújtanak világszerte, minden lehetséges módon.

A cég és vezetősége jelentős adományt nyújtott az Ukrán Krízis Alapnak a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságán, valamint egyéb humanitárius szervezeteken keresztül. A Colliers ezenkívül a munkatársak által a Colliers Krízis Alapnak adományozott összeget megduplázza, a minél hatékonyabb humanitárius segítségnyújtás érdekében.