Ugrás a fő tartalomra Ugrás a láblécre

Erős első negyedévet zárt a CEE régió befektetési piaca, de csökkenés várható a Q2/Q3 időszakban Colliers legfrissebb piackutatása szerint

Lengyelország megőrizte regionális vezető pozícióját az első negyedév során 48%-os részesedésével

Budapest, 2020. április 9. – A CEE régió első negyedévre vonatkozó előzetes befektetési volumene elérte a hozzávetőleg 3,7 milliárd euró összértéket, a Covid-19 március elején történt megjelenésének ellenére. Ehhez a volumenhez nagyban hozzájárult a Heimstaden által jegyzett, nagyságrendileg 1,3 milliárd eurós Residomo portfolió tranzakció lezárása Csehországban. Így éves összevetésben a 2020 első negyedéves volumen 68%-ot emelkedett 2019 első negyedévéhez képest (kb. 2,2 milliárd euró), és 28%-os emelkedést mutat 2018 első negyedévéhez (kb. 2,9 milliárd euró) képest.

A 2019-es, rekordot jelentő évet követően az első negyedév teljes befektetési volumenéből 48%-os részesedésével Lengyelország megőrizte vezető szerepét a régióban. A második helyet Csehország szerezte meg 39%-kal, míg őket Szlovákia követi 5%-kal, Románia 4%-os, Magyarország és Bulgária pedig 2-2%-os piaci részesedést tudhat magáénak.

„Az emberek biztonsága, illetve a vírus terjedésének megállítása érdekében hozott intézkedések, valamint az utazási és határátlépési korlátozások erősen befolyásolják majd a befektetési volument a második és harmadik negyedévben, hiszen a körülmények nem teszik lehetővé a tranzakciókban részt vevő felek találkozását, vagy az érintett ingatlanok személyes megtekintését.” – mondta Kevin Turpin, a Colliers International regionális piackutatási igazgatója.

A remélhetőleg rövidtávú korlátozások mellett sok ingatlantulajdonost lekötnek az ingatlanaikkal kapcsolatos, megváltozott körülmények hatására felmerült új kockázatok felmérése és kezelése. A régió kormányainak intézkedései ezidáig elsősorban az alkalmazottak jövedelmeinek védelmére, illetve azon cégek terheinek csökkentésére irányultak, amelyeket a korlátozó intézkedések leginkább súlytottak. Rövidtávú adózási könnyítéseket leszámítva sok ingatlan tulajdonosa jogosan úgy érezheti, hogy nem kapnak elegendő segítséget a kialakult helyzetben.

Egy nemrég kezdődött, a Colliers által folyamatban lévő felmérés alapján a befektetők étvágya továbbra is erős maradt és a befektetésre szánt összegek változatlanok, sőt akár növekedhetnek is. Sok befektető azonban kivárhat még pár hétig, amíg tisztábban nem látják a jelenlegi helyzetet és annak hatását a finanszírozásra és az árazásra vonatkozóan, illetve amíg nem tudják az ingatlanokat személyesen is megtekinteni.

A fentiek mind annak a függvénye, hogy a járványhelyzet mennyi ideig befolyásolja életünket, milyen gazdasági károkat okoz, és a piaci szereplők hogyan tudják folytatni tevékenységüket, illetve hogyan tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez rövid és középhosszú távon. Legyen szó akár fejlesztőkről, bankokról, befektetőkről, bérlőkről vagy tanácsadókról, a járvány minden szereplőre hatással lesz.


Related Experts

Bence Vecsey

Director, Head of Investment | Hungary

Budapest

Bence Vécsey joined Colliers International in 2013 as Director and Head of Investment Services and has been responsible for management and operations of the team in Hungary helping the firm to establish itself as the leading investment consultancy business in the country. Bence graduated from the Budapest University of Economics Sciences with majors in Capital Markets and Corporate Finance and was a member of RICS.

Bence’s scope of responsibilities includes structuring and execution of property sale and acqusition processes, commercial due diligence and advisory, commercial negotiation of sale and purchase contracts and supplementary transactional documentation in addition to deal coordination in order to ensure that clients’ milestones are met successfully and on time.

 

View expert

Tamas Steinfeld

Associate Director | Hungary

Budapest

  • Tamás a legtöbb ingatlan típusra végzett már értékbecslést, amelyek között megtalálhatóak bevásárlóközpontok, irodaházak, szállodák, ipari létesítmények, lakó fejlesztések, valamint egyéb fejlesztési telekingatlanok. Az ingatlanértékelési megbízások mellett tapasztalatot szerzett vállalat illetve eszközértékelési megbízások terén is.

  • Értékeléseket számos célra készített már, úgymint értékesítési célok, finanszírozási célok, belső döntéshozási célok, valamint számvitel célok (Magyar valamint IFRS-nek megfelelően), amelyeket bankok, befektetők, ingatlanalapok és fejlesztők rendeltek meg.

  • Pályafutása során számos tanácsadási típusú megbízásban is részt vett, úgymint:

    -       Megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése;

    -       Optimális hasznosíthatósági tanulmányok elkészítése;

    -       Stratégiai tanácsadás bankok és ingatlan-befektető cégek részére.

  • During his work at Big4 audit/consultancy firms he has reviewed numerous property valuation reports prepared by external appraisers in order to provide an opinion, whether these valuations are suitable for financial reporting purposes.

  • A BIG 4 tanácsadó cégeknél eltöltött ideje alatt számos jelentős ingatlanbefektető és fejlesztő cég ingatlan portfólió értékelésének felülvizsgálatát végezte el, azok számviteli célú felhasználhatóságának megfelelése céljából.

View expert

Gertrud Hausenblasz

Associate | Hungary

Budapest

Jelenleg az Értékbecslés és Tanácsadás Csoport piackutatójaként dolgozom a Colliersnél.

Diplomám megszerzése előtt még dolgoztam többek között a GE Healthcare vállalatnál gyakornokként, illetve az MKB és a Magyar Fejlesztési Bankban.

View expert