A sikeres ingatlan üzemeltetés értelmezésünkben megalkuvást nem ismerő professzionalizmust és odaadást jelent, valamint a különböző szempontok közötti kényes egyensúly megteremtésének többéves gyakorlattal elsajátítható képességét.

Arra törekszünk, hogy bérlőinkkel – kellő távolságtartás mellett – jó kapcsolatot alakítsunk ki; méltányoljuk szempontjaikat, ugyanakkor határozottak vagyunk velük szemben. Fontos, hogy jól érezzék magukat „saját” épületükben, ám az is, hogy eleget tegyenek kötelezettségeiknek.

Áruk beszerzésénél és vállalkozók megbízásánál az igazi feladat a költségek és a minőség megfelelő egyensúlyának megteremtése. Gyakran előfordul, hogy hosszú távon nem a legolcsóbbnak tűnő szolgáltatás bizonyul a legkedvezőbbnek.

Mindig tekintettel vagyunk az ingatlan pénzáramlására és finanszírozási körülményeire, így segítjük ügyfelünket befektetése sikeres kezelésében.

A jó ingatlan üzemeltetés ezen kívül azt is megköveteli, hogy ügyfeleinkkel szemben teljes elkötelezettséget tanúsítsunk, velük nyíltan és világosan kommunikáljunk. Az általunk és alvállalkozóink által nyújtott szolgáltatások együttesen biztosítják, hogy az ügyfeleket csak akkor vonjuk be egy probléma megoldásába, ha közreműködésükre valóban szükség van. Az a feladatunk, hogy segítsünk, nem pedig az, hogy terhükre legyünk!

Ingatlan üzemeltetési szolgáltatásaink:

  • bérlő- és szerződéskezelés;
  • számlázás, a bérleti díjak és az üzemeltetési költség beszedése;
  • költségek és kiadások kontrollja;
  • alvállalkozók és közüzemi szolgáltatók pályáztatása és felügyelete;
  • létesítménygazdálkodás felügyelete;
  • az üzemeltetési költség éves elszámolásának elkészítése;
  • az ingatlan és a bérlők adatainak naprakész nyilvántartása;
  • rendszeres jelentések készítése;

Facility Management szolgáltatásunkról a linkre kattintva olvashat.

Projekt Management szolgáltatásunkról pedig ezen a linken tájékozódhat.