Luke 15 éves szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik az ingatlan akvizíció és értékesítés, valamit vagyongazdálkodás területén. 2014 óta a szakember vezette a Közép-Kelet egyik legnagyobb, családi kézben lévő, ingatlanokkal foglalkozó cégét. Ezt megelőzően a Colliers-nél töltött 10 év során a cég közép-keleti régiójának operatív igazgatói, ügyvezető igazgatói, illetve délkelet-európai ügyvezetői pozíciójának betöltése mellett a globális üzletfejlesztési igazgatói szereppel járó feladatokat is ellátta.

Új szerepében Luke kiemelt figyelmet szentel majd az üzletfejlesztésre, emellett a befektetési üzletág regionális vezetőjeként feladata, hogy a csapat irányítása mellett új befektetőket is csábítson a régióba. Ezen kívül a cég prágai központjából irányítva felelős lesz a Colliers bolgár, cseh, magyar, román és szlovák irodáinak regionális szintű irányításáért.

 

“Biztos vagyok benne, hogy Luke vezetésével, az üzletfejlesztés és a befektetési piac területén szerzett nemzetközi tapasztalatának köszönhetően a Colliers közép-kelet-európai régiója tovább növeli majd piaci részesedését.” - mondta Chris McLernon, az EMEA régió ügyvezetői igazgatója.

“Alig várom, hogy együtt dolgozhassak a régió kiváló szakembereivel. Az ingatlan-befektetési üzletágak növekedését és az izgalmas piaci környezetet ismerve a Colliers-hez történő visszatérésem időzítése nem is lehetett volna tökéletesebb”. – mondta Luke Dawson, a CEE régió új ügyvezetője és befektetési igazgatója.

“Örömmel látjuk viszont Luke-ot a régióban. A Vécsey Bence által irányított befektetési üzletággal együtt bízunk benne, hogy Luke támogatásával tovább erősödhetünk majd az ingatlan befektetések piacán”. - tette hozzá Tim Hulzebos, a Colliers Magyarország ügyvezető igazgatója.