A Pódium egy teljesen megüresedett modern irodaház 5 700 m2 bérelhető irodaterülettel a VI. kerület szívében. A környező színházak, szórakozóhelyek és a magyar Broadway után elnevezett ház 1993-ban épült. Kitűnő választás azoknak a bérlőknek, akik a belvárosban szeretnének dolgozni és a város nyüzsgéséhez közel lenni. A kiváló tömegközlekedés és a környéken lévő szolgáltatások széles választéka mind a ház mellett érvelnek. „A leendő bérlők kiváló helyzetben vannak, mivel a ház felújítása és kialakítása az Ő igényeik szerint lesz megtervezve.” – tette hozzá Holy Petra, a Colliers International Magyarország iroda bérbeadási üzletágának társigazgatója.

 

A Blue Cube irodaház 2002-ben épült és 2013-ban teljes átalakításon ment át. Az új gépészettel együtt megújított épületirányítási rendszer, az átalakított alaprajzok, a hatékony irodaterek és az új design (homlokzat és belső közös területek) mind egy sikeresen újrapozícionált és versenyképes épületet eredményeztek a Váci úti irodafolyosón. A már meglévő fő bérlője és pár kisebb mellett további 3 590 m2 szabad irodaterületet kínál 2 szinten rugalmas alaprajzzal. A kiváló elhelyezkedése (a Gyöngyösi utcai metró megálló közelsége) technikai felszereltsége és a környező szolgáltatások (a szomszédos Duna Plaza), mind lényeges elemek ezen irodaház választásánál. Nem véletlen, hogy elnyerte 2014-ben „Az Év Irodaháza Közönségdíj”-ját az iroda.hu csoport által szervezett a „Az Év Irodája” versenyén.

„Úgy gondoljuk, hogy a bérlőkkel tartott személyes kapcsolatunk és rugalmasságunk mind hozzájárulnak ahhoz, hogy bérlőink a mi házainkat választották. A bérlővel szembeni rugalmasság minden értelmében kulcsszó számunkra! – mondta Sermer Katalin az S IMMO csoport ügyvezető igazgatója.

 

„Izgatottan várjuk a közös munkát ezen a két házon az S IMMO-val. Lehetőségeket látunk a Pódium irodaházban, amely jó pár évig nem volt a piacon; valamint a Blue Cube-ban is, amelyet újra kell pozícionálnunk, és tudatosítani az emberek fejében, hogy 3 590 összefüggő négyzetméteren kínál A kategóriás irodatereket.” – tette hozzá Tim Hulzebos a Colliers International Magyarország ügyvezető igazgatója, aki örömét fejezte ki, hogy az S IMMO ismét egy nemzetközi ingatlan céget választott a közös munkára.

 

 

Forrás: Colliers International, S IMMO Hungary