Az akvizíció eredményeként mintegy 145.000 négyzetméternyi területet kezel majd az új cég, köztük “A”-kategóriás irodaházakat, mint a Green House, az Atrinova vagy az Óbuda Gate, egy, a Pharma Parkot is magában foglaló ipari/logisztikai portfóliót, továbbá egy 15 budapesti üzlethelyiségből álló kiskereskedelmi portfóliót. Ezáltal a cég olyan ügyfeleknek nyújt szolgáltatást, mint a Skanska, a Deka, a Peakside, az Erste Bank vagy az Immofinanz.

A Property Partners alapítói és vezetői, Györke Balázs és Mózes József több mint 15 éves üzletági tapasztalatukat a jövőben a Colliers International új cégében kamatoztatják majd, 16 további kollégájuk segítségével. Ennek eredményeként az új cég a vezetésükkel meghatározó piaci szereplővé válik.

„A Property Partners-szel való együttműködés egy fontos lépése az üzletfejlesztési stratégiánknak, melynek értelmében Európa legfontosabb piacain tovább szeretnénk növelni a jelenlétünket. Ennek megfelelően a közelmúltban nyitottunk irodát Marokkóban illetve Grúziában, valamint a kiskereskedelmi üzletágat érintő felvásárlásokat hajtottunk végre Angliában illetve Hollandiában” – mondta Chris McLernon, a Colliers International EMEA régióért felelős vezérigazgatója.

Tim Hulzebos, a Colliers International Magyarország ügyvezető igazgatója így kommentálta az ügyletet: „A Property Partners felvásárlása - ami önmagában a megbízásaink megháromszorozódását jelenti - jelentősen megnövelte az ingatlankezelői és létesítmény-gazdálkodási tevékenységünket. Magyarországon egyre nagyobb igényt tapasztalunk ezen szolgáltatások iránt, így a Property Partners segítségével tovább tudjuk növelni piaci részesedésünket.”

„Nagyon örülök, hogy megállapodást kötöttünk a Property Partners céggel. A két hasonló vállalati kultúrájú csapat összevonásával jelentősen megnő a mozgásterünk a magyar piacon, és még tovább tudjuk emelni szolgáltatásaink minőségét.” teszi hozzá Sean Dowsey, a Colliers International Ingatlankezelési Üzletágának kelet-európai ügyvezető igazgatója.

„Izgatottak vagyunk, hogy az erős regionális háttérrel rendelkező Colliers minket választott partnernek, és közösen felépíthetünk egy erős és sikeres ingatlankezelői és létesítmény-gazdálkodási csapatot. Biztosak vagyunk benne, hogy közös erővel új lehetőségeket teremtünk majd a piacon, illetve tovább tudjuk növelni a meglévő ügyfeleink számára nyújtott szolgáltatásaink színvonalát.” – kommentálta az ügyletet Györke Balázs és Mózes József.